Ezt a bejegyzést Ricsi führer diktálja átmeneti "jobbkezének", azaz Csillának :)
"Ahogy ígértem, ez a bejegyzés az első napot dolgozza fel, válaszolva a leggyakrabban feltett kérdésre: "jajj, mi történt veled Ricsi??"
Irónikusan pont a biológia szóbeli vizsga után - bár az eredményt még nem tudni, de pozitív érzésekkel - indultam ki a teniszpályára biciklivel. Ez a felvillanyozó érzés is közrejátszott a 40 km/h-s sebességben, amivel az Andrássy úton száguldoztam.
Az esés részletezése előtt egy rövid kitérőben köszönetet szeretnék mondani az út építőinek, akik nagyjából lehetetlenné tették a bicikliút használatát padkákkal, Demszky-oszlopokkal (vagy azok helyén maradt életveszélyes maradványokkal), macskakővel(!!) és persze homokkal. Ezen kívül az odatelepített járókelők is jó hatással vannak ezen "építmény" használhatóságára. Persze ilyen formában a fent említett körülmények kizárólagos okolása túlzás, mégis nyilván mindegyik kivette a maga szerepét a történtekből.
Tehát éppen száguldottam az Andrássy úton, mikor egy Demszky-oszlopot és néhány több irányban mozgó gyalogost egy mindenkire nézve biztonságosnak hitt ívben kikerülve a macskakövön kellett haladnom, de a homokra (fasor kiszáradt földje) sodródtam, onnan próbálva visszajutni a macskakőre, de nem tapadt meg rendesen a kerék, és a macskakőhöz érve, az elfordította a kereket, én meg nekivágódtam a betonnak. Az ott tartozkodó járókelők (kb. 5-en) hívtak mentőt, közben leültettek a padra, a mentő 10+ perc alatt megérkezett, és bevitt az 1-es számú baleseti klinikára a Fiumei úton. Sok köszönet a vadidegen srácoknak, akik a mentőt hívták, hogy végig segítettek, amíg kiért a mentő, sőt, még a biciklimet is felvitték a lakásukra(!), amíg apukám érte nem ment.
A kórházban először várnom kellett - nem keveset -, aztán be is toltak vizsgálóba, és a baleseti orvos megállapította, hogy a jobb karom és térdem sérült, illetve orvosi döntést hozott a jövőmről az elkövetkezendő hetekre, de legalábbis órákra. Beutalt röntgenre, közben a nővérek vért vettek és rögzítettek a nyilvántartásban. Utána megröntgeneztek, majd gipszet kaptam (megint bő várakozás után), ez nagyon fájdalmas volt, mert szét kellett húzni a törött csontokat - sok kiló súlyt akasztva a kezemre -, és az orvos erős szorításokkal helyre igazította azokat. Ezután kontroll röntgenre küldtek, utána áttoltak a megfigyelőbe, ahol infúziót kaptam, amíg vártam a műtétre. Itt néhány órát várnom kellett, körülbelül este 11kor toltak be a műtőbe. A hivatalos műtéti idő 1 óra volt, de effektív én 3 órát voltam bent, bár ebból sok időt vettek el az előkészületek. Meglepőenm rosszul viseltem a műtét elejét, ezt látva rajtam az aneszteziológus beadott valamit az infúziómba, ami miatt nem emlékszem, hogy mi történt ezután. A műtét előtt már ott voltak a szüleim, az Ádám és a Márti, apukám kivételével meg is várták a műtét végét- hajnali 2 -, és még az betegszobámba is feljöttek velem. Használhatatlan lehettem - igazolják ezt a tények, melyek szerint hamar otthagytak pihenni és az emlékeim is részlegesek erre az időintervallumra vonatkozólag.
A kórház nagyon újszerű, modern és tiszta volt, messze felülmúlta a várakozásaimat. Nagyon pozitív benyomásom volt a ott dolgozókról is, a nővérek és az orvosok nagyon kedvesen és lelkesen könnyítették meg az ott tartózkodásomat mind a három nap. Negatív élményem gyakorlatilag nem volt, bármi, amit itt felhoznék, csak kötözködés lenne. Kivétel persze a hentes röntgen néni ;) De azért, hogy ne legyen olyan fényes a kép, megemlíteném a brutális szervezetlenséget, ami az osztályon uralkodik. Senki nem tudja, hogy ki hol van, ki kicsoda és kinek mi a feladata, mindenki csak csinálja a maga szerint vélt feladatát (példákat most nem említenék).
De mivel ugye már pénteken toltak ki a műtőből, a további események már egy új bejegyzésre tartoznak ;)"